2. Fejezet.

( Grace szemszög) , napjainkban.

500 év telt el azóta, hogy elvesztettem a szárnyaimat. 500 év telt el azóta, hogy Gabriel megfosztott minden erőmtől, és a halandókhoz száműzött. 500 év… nagyon sok idő, sőt mi több rengeteg. Ez alatt az idő alatt persze mit sem változtam. Egy őrangyal, hogy is tudna változni? Alkalmazkodtam a környezethez, mi mást tehettem volna. Beépültem az emberek közé, és így bukott angyalként is ott segítettem ahol csak tudtam. Ez a tulajdonságom semmit sem változott. Lett egy lakásom a belvárosban, Vancouverben. A szomszédjaimmal nagyon jól kijövök. Kedves törékeny emberek. A munkám elég változatos volt az idők során. a 600-as években egy jómódú családnál dolgoztam, mint szakács. De kihalt a család mikor kitört a polgárháború. Odébb álltam és egy ideig a piacon segítettem egy idős és szegény hölgynek. Eközben pedig hosszasan tanulmányoztam az emberek érzelmeit és cselekedeteit. Mint kiderült sosem a józan ész vezérli őket. Törékenyek, szókimondók, és a legfontosabb, hogy könnyen sebezhetőek. Sok férfi jelent meg az életemben és mind nagyon változatos volt.Kedvesek és tisztelet tudóak voltak, de én egyikkel sem gondoltam komolyan a kapcsolatot. De miféle kapcsolatot? Odáig el sem mentem velük, csak a beszélgetés fázisáig jutottam mindegyikkel, és nem azért mert nem tetszettek, csupán sokáig bűntudatom volt és tudtam, ha mégis összeállnék, az egyikkel végig kell néznem, ahogy, megöregszik és meghal. Ráadásul tudtukra adtam volna, hogy nem emberi lény vagyok.

De most itt vagyok Vancouverben, az évszám 2010 és minden megváltozott. A divat, a technika az emberek, mindenki. Újabban nem az érzelmek, és a kapcsolatok számítottak. Ezek a dolgok erejét veszítették, a helyüket pedig a hatalom és a pénzvágy vette át. Én pedig végzem a dolgom, ahogy kell. Pénzem sok van, de nem tudok velük mit kezdeni. Néha-néha eljárok éttermekbe, ismerkedek egy bizonyos határig. Szerelmes még soha nem voltam, és az 500 év alatt sem alakult ki ezzel kapcsolatban a hiányérzetem. Mindig is úgy gondoltam, hogy még ha szárny nélkül is de az a dolgom, hogy vigyázzak az emberekre. Rengeteget mentettem meg így is a haláltól, a buszoktól, kocsiktól és a többi mozgó járműtől. Nem mondhatnám, hogy büszke vagyok magamra hisz ez a dolgom. Az állásomból tegnap mondtam fel mondván, hogy ideje lenne tovább állnom. De ez csak hazugság, kifogás arra, hogy ne bukjak le nem öregedésem miatt. Barátaim vannak, nem sok mivel csak a legfontosabbakat tartottam meg. Egy ifjú lány társaságát viszont mindig szívesen élvezem ő: Carolina. Rendes lány, oda adóan csinálja a munkáját és jószívű. Még csak 18 éves de felnőtt gondolkozással bír. Nemrég meghaltak a szülei, amit nem tudtam meg akadályozni. Egy tömeg baleset áldozatai lettek.

Mit mindig, most is hozzá tartok egy csendes eldugott kis kávézóba a Palaceba. Mindig itt szoktunk találkozni, ha valamelyikünknek halaszthatatlan problémája van, és valljuk be őszintén neki többször adódik ilyen, mint nekem. Egy sikátoron keresztül megyek, hogy több időt spóroljak. A közlekedés ilyenkor elég forgalmas és tele van. Az utca sötét pedig még csak délelőtt 11 óra van, de a tömbházak takarják a fényt. Lassan és határozottan lépkedek, az üres utcán mikor hirtelen Gabriel jelenik meg előttem szárnyak nélkül, emberi ruha viseletben.

- nahát. - lepődött meg. – rég nem láttalak, de nem számítottam rá, hogy 500 év alatt semmit sem fogsz változni.

- Halhatatlan vagyok, ezen nincs mit meglepődni. - kedves volt így én is az voltam végtére is a főnököm volt.

- Teljesen igazad van. – felelte.

- És minek köszönhetem a látogatásod? - kezdtem kíváncsi lenni, hisz Gabriel csak ott és akkor jelenik meg, ahol fontos dolga van.

- Tulajdonképpen egy jó hírt hoztam. – mosolygott rám, miközben egy COCA COLÁT bontott meg

- Látom, tetszenek az emberi találmányok. – vigyorogtam rá. – és mi lenne az a jó hír?

- Fent gyűlés volt az arkok között. – az arkangyalokat mindig csak arkoknak hívta, és örömmel láttam, hogy ő sem változott semmit. - Beszéltünk erről, arról, és szóba jöttél te. A lényeg, hogy közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, hogy visszakapod a szárnyaid. Az 500 év alatt láttuk mennyit segítettél az embereken és úgy gondoltuk újra köztünk lenne a helyed. Láttuk, hogy megbántad, amit tettél így megpróbálkozunk újra bízni benned.

- Ezt el se hiszem. – nevettem, és a fejemet fogtam a meglepettségtől.

- De bizony, viszont az első megbízásodat jól kell teljesítened. Ha megteszed, bizonyítasz, hogy nem cselekszünk rosszul. Ha jól végig csinálod, visszakapod a régi helyed.

- Akkor gondolom, ez azt jelenti, hogy az első megbízásom már itt is van. - a szemem felcsillant hisz milyen rég erre vártam.

- Pontosan, a szárnyaidat már visszakaptad. - felém bökött én pedig örömmel tapasztaltam, hogy valóban visszakaptam. Ugyanolyan fehérek és nagyok, mint akkor, régen voltak. - a következő lenne a halandó, akit most beosztok hozzád. Egy fiatal férfi a 25-tödik élet évében jár. Nőtlen, gyereke sincs. Egy bárban dolgozik pincérként, és sajnos eléggé rá jár a rúd néha. Balszerencsés típus. A neve Zeck Ellwood. Erős, tele van álmokkal és tervekkel. A szülei már serdülő korában meghaltak, egy bátyja maradt Zein. Néha rá is ránézhetsz.

Felém nyújtott egy képet a férfiról, az arcát belevéstem az emlékezetembe majd visszarakta a zsebébe a fotót.

- mikor kezdek? – tettem fel a nagy kérdést.

- Most azonnal, én pedig már itt sem vagyok. Jelentést pedig ugyan úgy kérek, mint régen. Minden szerdán fent a mennybe találkozunk. – mikor befejezte, csak egy pillanatra néztem el, de mikor visszakaptam a fejem ő már nem volt sehol. Újra angyal voltam, újra éreztem az emberek hangulat változásait, érzelmeit.

Mivel komolyan vettem a feladatom, és minél előbb el akartam kezdeni kénytelen voltam lemondani Carolinat. Felhívtam és próbáltam minél hamarabb elintézni.

Mikor végeztem pedig elindultam abba a bárba ahol Zeck dolgozik. Igénybe vettem a szárnyaimat, mivel már nagyon hiányoztak. Szerencsére az angyalok birtokában van egy olyan tulajdonság, hogy csak akkor tesszük látványosságra magunkat, ha úgy akarjuk, így most láthatatlanra váltottam. Felugrottam és csapkodni kezdtem a szárnyaimat.

Fent repültem a felhőkarcolók között és kerestem a bárt.

Mikor megtaláltam a földre siettem, a szárnyaimat visszahúztam és benyitottam az ajtón.

A hely nagy és tágas volt, persze vágni lehetett volna a cigaretta füstöt. Beljebb mentem és megcsapott a tömény alkohol szag. Körül néztem, a falakon rock sztárok képei lógtak, valamint kitüntetések „a legnépszerűbb „bár néven. Nem egy erkölcsös hely gondoltam, de az emberemnek szüksége van rám.

Helyet foglaltam az egyik asztalhoz és vártam mikor jelenik meg a pincér. A kezembe vettem az ital lapot, ami persze csupa szeszes italból állt. A whiskytől elkezdve a vodkáig mindent meglehetett találni.

Pár perc elteltével pedig megjelent Zeck, kezében egy tálcával, ami tele volt csurig töltött poharakkal. Fekete pólóban volt, és szintén fekete nadrágban.A haja kócos volt a szeme alatt pedig lila karikák voltak a fáradtságtól. Az arca nyúzott, és gondterhelt volt, látszott rajta, hogy a főnök kifulladásig nyüstöli.

Épp az asztalok között cikázott, mikor valamiben, amit nem láttam elesett így a földre hullott a tálca. A poharak szilánkosra törtek Zeck pedig esés közben sikeresen beletenyerelt.

Szerencsétlen, gondoltam és most már személyes ügynek vettem a dolgok, hogy segítsek rajta.

Felálltam, és oda siettem hozzá. Leguggoltam mellé ő pedig hálás pillantásokat lövellt felém.

- Had segítsek. – mondtam, majd a szilánkokat egyesével szedtem fel és a tálcára raktam.

- Hagyd csak, ha a főnök meglát garantált, hogy ez volt az utolsó napom. - a hangja érdes, rekedt, de erős és férfias.

- Ugyan, inkább itt guggolnál a földön órákat, hogy a legutolsó üvegszilánkot is megkeresd? - rámosolyogtam, hogy érezze nem teher a segítségem. - különben is, megvágtad a tenyered.

- köszönöm. - sóhajtott.

- Igazán nincs mit, ha összeszedtük a szilánkokat, leápolom a kezed. – az egyik üvegszilánk egy kisebb vágást csinált az ujjpercemen, ami rögtön beforrott.

Miután végeztünk, Zeck fogta a tálcát és beinvitált a személyzeti öltözőbe. Elővette az egyik szekrényből a segéd dobozt, majd felém tolta. Leültettem a székre, és elé álltam.

- szerencse, hogy itt vagy, nem igazán értek az orvosi dolgokhoz. Te talán orvos vagy? – mint észrevettem, jól esik neki a törődés. Az érzelmei pedig teljesen megnyugodtak a feszültsége is elillant. Éreztem, hogy kezd eluralkodni rajta a higgadtság és a nyugalom.

- Valami olyasmi. – feleltem.

Elővettem egy csipeszt, és magamhoz húztam Zeck kezét. A tenyerén egy 4 centis vágás volt, és pár üvegszilánk volt benne. Lassan és fájdalmas mentesem-próbáltam kiszedni, miután pedig végeztem vele, elkezdtem lefertőtleníteni.

- Amúgy Zeck Ellwood vagyok. – mutatkozott be mosolyogva. Zavarban volt.

- Én pedig Grace. - mosolyogtam rá.

- igazából nem mindig vagyok ilyen szerencsétlen. - nevetett.

- elhiszem. Biztos kivételes alkalom volt a mai.

- Igen, remélem a főnök nem látta meg, nem venné ki jól magát a dologból.

- Meg fogja érteni. - nyugtattam.

Mikor bekötöttem a kezét, kisétáltunk az öltözőből. Zeck bevallotta, hogy szimpatikusnak talál,ami jó jel volt. Mikor visszamentünk az asztalokhoz, egy nála pár évvel idősebb srác jött ki a konyhából.

- ha gondold, a tálcát oda teszem, a pultra te pedig menj csak. – mosolyogtam rá.

- egy angyal vagy. - könnyebbült meg.

- Tudom. - nevettem, elvettem a tálcát a kezéből és a pult felé igyekeztem.