6 fejezet. - Grace

Dél van, teszem a dolgom.
Alap tempóban lépkedek az utcán. Füst, és ricsaj lepi el a környéket, mint mindig. Milliónyi autó, még több ember. Nevetés, sírás, kiabálás.
Nincs időm a saját érdekeimmel, s érzéseimmel foglalkozni. A munkám a legfontosabb,csak is a munkám.
Mivel lassan közeleg a tél, és már iszonyat hideg van, én is melegen öltöztem fel. Alkalmazkodnom kell a környezetemhez,pedig az angyalok soha nem fáznak.
Sapka, sál, kabát, farmer nadrág, és egy térdig érő magas szárú magassarkú. Jobbára úgy nézek ki mint egy jól öltözött tinilány.
Ha még nem mondtam volna, az úti célom Zack. Mivel ma szabad napot kapott, arra gondoltam meglepem. Mikor elindultam, gyors befutottam a szemközti kínaiba kajáért, s arra gondoltam talán tetszeni fog Zacknek az ötlet, miszerint közös ebéd, ez esetben kínai, náluk.
A legszebb mosolyomat erőltettem magamra, majd csengettem.
Egy tömb ház előtt állok, és a kapu csengő válaszára várok.
Az ajtó kis idő után nyitódott, én pedig boldogan rohantam fel a lépcső házba.
A lakásajtó előtt állva, már nem tűnt olyan jó ötletnek ez az egész, de már késő volt. Ismét csengettem...
-én hülye.- motyogtam.
Az ajtó nyílik, Zein pedig ásítva nyitja ki az ajtót, egy szál Boxerben.
- Ó jézusom - takartam el a szemem az egyik kezemmel.
- Ugyan Grace... ne mond, hogy nem láttál még férfit így. - felelte unottan. - inkább gyere be. Gondolom Zackhez jöttél.
- öhm... igen.. - dadogtam, mivel még mindig irtózatosan zavarban voltam.
- A szobájában van, még alszik, de lehet csak fekszik. Megnyugtatlak, őt is hasonló öltözetben találod. - vigyorgott kajlán.
Ez az én formám... gondoltam. Nem elég, hogy hatalmas erő feszítésembe telik, hogy ne másszak rá Zackre, mikor olyan aranyosan mosolyog... mikor a zöld szemeivel teljesen megbabonáz... de akkor még szinte meztelenül kell látnom.
- amúgy hoztam kaját neked is. - jegyeztem meg, majd leraktam az asztalra a zacskót, és Zack szobája felé vettem az irányt.
Magam sem akartam elhinni,de remegtek a kezeim. A légzésem is lassú volt, és kétszer is meg gondoltam,hogy biztos látni akarom e, így Zacket.
Végül erőt vettem magamon, és benyitottam.
A szobába teljes sötétség uralkodott, így nagyot fújtam. Egy kis megkönnyebbülést éreztem, ugyan akkor csalódást is.
Óvatosan haladtam beljebb a szobába, mivel látatlan az egész,lámpát pedig nem akartam kapcsolni.
Épp az ablak felé indultam volna, mikor megbotlottam valamiben, és egy hatalmasat estem előre.
- áúú...- Most már biztos, hogy Zack ébren van, pont a lábában sikerült elesnem, és pont mellé.
- Osztozom a véleményen... amúgy pedig ne haragudj. - tápászkodtam fel, majd törökülésbe helyeztem magam. - csak hoztam kaját, és arra gondoltam, talán együtt ebédelhetnénk.
Nem felelt.
- persze nemet is mondhatsz. - köszörültem meg a torkom.
Hirtelen fényesség járta át a szobát. Zack elhúzta a függönyöket, én pedig ugyan abban az öltözékben láthattam, mint amiben Zein volt.
Zavaromban, oldalra szegeztem a tekintetem, és a szekrényt kezdtem vizsgálni.
- Nem kell zavarban lenned Grace. - nevetett zack.
- Akkor is jobb lenne ha Felöltöznél, Zeint már láttam így, elég volt ő is.
-ó...- felelte, majd hátat fordított nekem, és a nadrágját kezdte felhúzni.
Közben akaratlanul is oda tévedt a tekintetem.
Tökéletes háta volt. Vállai kidolgozva, bőre pedig sima volt.
Más helyzetben, azonnal mögé léptem volna, és apró csókokat lehelnék a vállára.
De nem így tettem, inkább csendben megvártam amíg felöltözik, és kisétáltam a konyhába, ő pedig követett.
- örülök, hogy itt vagy. Megleptél, nem számítottam rád, de örülök, hogy eljöttél. - mosolygott rám, és abban a percben az a mosoly, felért minden szóval.
- remélem szereted a kínait. - csak ennyit tudtam kibökni.
Válaszképp kivett egy dobozt a zacskóból, és elém rakta. Majd a maradék egyet, magához húzta, és enni kezdtünk.

Ebéd után, mikor segítettem neki elmosogatni, különös érzés fogott el.
Jobban mondva, éreztem azt, amit Zackérzett akkor. Bátortalanság, és merészség keveredett.
- valami baj van?- néztem fel rá, miközben egy vizes tányért adtam a kezébe, hogy törölje szárazra.
- dehogy... - felelte. - csak... nem lenne kedved eljönni velem sétálni? Este...jó lenne megint beszélgetni egy olyan jót, mint múltkor... amikor kérdezz felelek-et játszottunk.
- miért akarsz ilyen sűrűn találkozgatni velem? - csúszott ki a számból.
- ... mert...mert jó veled.

És itt egy szó sem jött ki a számból. Jól esett ezt hallani, és ezer meg ezer pillangó repkedett a torkomban. Nem tehetek róla.. különben is, Gabriell mondta, legyek minél többet Zackel... hát én ezen vagyok....
- veled is nagyon jó. - pirultam el. - de most mosogassunk tovább mert soha nem végzünk. - majd lefröcsköltem a mosogatóban lévő vizzel.
- hééé...- nevetett, az egész pólója tiszta víz lett. Több nem is kellett, ő vissza fröcskölt, a végén pedig már azt vettük észre, hogy mindkettőnk csuromvizes.
- most így hogy megyek haza? - fordultam Jacksonhoz, majd elnevettük magunkat. A hajam csupa víz, a pólóm szintén, a nadrágomról nem is beszélve. Zack hasonló képp festett mint én.
- adok neked pár ruhát amíg meg nem szárad ez ami rajtad van. - megsimogatta a hátam, majd maga után húzott a szobájába.
A szekrényhez lépett és ruhák között turkált.
Végül egy piros pólót dobott az ágyra, egy sötét farmerrel. Magának is elővett egy fekete pólót, és egy farmert.
A szemeim csak akkor kezdtek kikerekedni, mikor lassan húzta le magáról vizes pólóját, és felém fordult mosolyogva.
- még mindig zavarban vagy? - kérdezte
- annyira már nem. - hazudtam.
- akkor biztos nem bánod majd ha...- elharapta a mondat végét, és lassan közeledni kezdett felém. Nem tettem fel kérdéseket, vártam a reakcióját, hogy mi fog most következni.
Meztelen felső teste szintén vizes volt, a póló által.. ettől csak még jobban kívántam.
Mikor már kellő kép közel voltunk egymáshoz, oldalra biccentette a fejét, és megcsókolt.....

Komikat kérüüüünk:)

5 fejezet - Grace.

Sziasztok :) Itt a friss. Ne hari, hogy rövid lett, de most csak erre futotta :) de legközelebb tartalmas és hosszú friss lesz Charlotte szemszögéből :)
Ja és a komi határ 4 :)


Miután elbúcsúztam Zacktől, csak remélni mertem, hogy nem teszek kárt benne. Úgy értem… nem akarom, hogy úgy gondolja bármi is lehet köztünk. Azt a látszatot kell tartanom, hogy a barátja vagyok, és nem a kedvese. Igazából pedig az őrangyala vagyok… az vagyok. Nem más.. csak is és kizárólag az őrangyala.
Beléptem a lakásba, és vártam pár percet, hogy utána repülhessek. Az asztal felé indultam de valami vissza tartott. Egy belső hang azt súgta, most azonnal induljak el. Egy lépését se hagyjam figyelmen kívül. De a másik azt búgta a fülembe, hogy maradjak, ne menjek sehova… hogy ez az egész nem vezet se merre.
Nem érdekelt, most az egyszer engedtem az indulataimnak. Megfordultam, és azonnal kibontottam szárnyaimat. Felröppentem a felhők közé. A hold fénye tökéletesen megvilágította az amúgy sötét utcákat. A szárnyaim suhogtak miközben lassan meg rebegtettem őket. Egy pillanatra megijedtem mikor már vagy 5 perce nem találtam Zacket sehol, de végül rá bukkantam…
- hát itt vagy…- mosolyodtam el.
A fő utca járdáján sétált. Nem sietett, ellenkezőleg. Lassan haladt és és figyelmetlenül. Az egyik park felé közeledett, ahol huligánok randalíroztak mint minden ugyan ilyen estén. A park közepén egy játszó tér volt, azok a srácok pedig minden este ott mulatják az időt, belekötve a járó kelőkbe.
Lassítottam én is, hogy ha bármi történne, azonnal Zack segítségére tudjak sietni. Ám mikor el haladt a sötét park mellett, meglepődve láttam, hogy semmi atrocitás nem történik.
Bár örültem neki, éreztem, hogy valami történni fog… azt nem sejtettem, hogy pontosan mi is. De éreztem valami perceken belül történni fog.
Zack lehajtott fejjel haladt át az út másik felére, és ez volt a hiba… Egy teher autó közeledett felé, a sofőr pedig nem látta Zacket, ráadásul ittas volt és mint egy őrült úgy vezetett.
- ne…- nyögtem ki, majd amilyen gyorsan csak tudtam, Zack felé siettem. Leszálltam a járdára szárnyaimat eltüntetve, majd feléje rohantam és arrébb löktem.
A kocsi dudált de nem lassított. Az ő sorsa nem érdekelt egyáltalán, így eszemben sem volt megakadályozni egy hamarosan bekövetkezendő balesetet. Akire nekem vigyáznom kell, az itt fekszik előttem az út test közepén.
- áú… ez meg mi volt? - felállt, és a fejét fogta. - Grace… te mit keresel itt ?
- Most mentettelek meg egy idióta sofőrtől!! - kiabáltam rá. Elragadtattam magam. - Miért nem néztél körül? Ha nem láttalak volna meg, már rég itt feküdnél holtan !!
- Hé hé… nyugodj meg. - csillapított, bár nem érdekelt jelen pillanatban semmi.
- Nyugodjak meg? Zack, hogy tudnék meg nyugodni, mikor én próbálok vigyázni rád, te pedig teszel mindenre, és még annyira sem vagy hajlandó, hogy körül nézz az utcán ha át akarsz menni a másik oldalra!!!
- … próbálsz vigyázni rám? - kikerekedett szemmel, és meglepődő arccal ismételte meg ezt a mondatom.
- én… úgy értem… nem akartam, hogy bajod essen. Ezért mikor megláttalak rohanni kezdtem…- hebegtem. Zavarban voltam és nem tudtam mit kéne most mondanom. - miért nem néztél körül? - kérdeztem már nyugodtabb hangnemben.
- A telefonom .. - mutatott rá a kütyüre.
- hát persze… mert azt az út test kellős közepén kell babrálni. - fakadtam ki ismét.
- Grace… - szólt rám, majd várt míg rá nézek. - téged akartalak felhívni.
Ebben a percben köpni nyelni nem tudtam. A szívem hevesen dobogni kezdett, és ha tehettem volna, legszívesebben felrepültem volna a felhők közé, olyan magasba , ahova csak tudtam volna.
Meglepődtem a reakciómon. Éreztem, hogy elpirul az arcom, de viselkednem kellett… ő az én halandóm, akire vigyáznom kell… meg kell védenem, nem pedig bele szeretnem.
- még is miért? - kérdeztem meg.
- nem tudom… hallani akartam a hangod. - megvonta a vállát, és közelebb lépett, mire én hátráltam egy lépést.
- ezt nem kéne Zack..- szaladt ki a számon, és lesütöttem a szemeim.
- még is miért nem?
- alig ismersz… nem tudod ki vagyok… és , hogy milyen… neked és nekem… nem szabad. - nem akartam tovább magyarázkodni. Elindultam az ellenkező irányba, mire Zack megragadta a karom és vissza rántott.
- de a holnapi ugye még áll? - a szeme csillogott a holdfényben. Hallottam, és éreztem ahogy a szíve sebesen ver. Ahogy a levegőt megremegve fújja ki.
- igen… - sóhajtottam.
- Akkor minden rendben van. De várjunk csak.. te mit keresel itt?
- Én csak… a Fire of Hellbe indultam. Beszédem van Charlotteval. - próbáltam minél határozottabban mondani, hogy ne kérdezgessen többet, de nem jött össze.
- ilyen későn?
- most jutott eszembe.
- akarod, hogy elkísérjelek?
- NEM… akarom mondani, nem kell. Menj csak haza. Így is látom rajtad, hogy fáradt vagy. Egész nap dolgoztál, most már pihenned kell. - elgyengültem… kész nekem ennyi volt. Ahogy mosolyra húzódott a szája. Ahogy a kezével megfogta a kezem… ahogy rám nézett…. Grace elég legyen! - szóval én megyek is… akkor… majd holnap… találkozunk. - rá mosolyogtam, és arcon csókoltam. Nem tudtam mire vélni a viselkedésem. De azzal nyugtattam magam, hogy annyi eszem csak van, hogy nem szeretek bele a feladatomba….
Bár hazudtam Zacknek az úti célomat illetően, ettől függetlenül majd Charlotte- t is meg kell látogatnom. Ám most az utam a mennybe vezetett, egyenesen Gabrielhez.

- Sietnem kell. - magyarázta Gabriel miközben az asztalnál pakolgatta a papírokat. – szóval ha kérhetem, gyorsan mond el eddig mi történt és mi van még hátra.
- A helyzet az, hogy Zack… - és mikor ki ejtettem a nevét akaratlanul is mosolyognom kellett. Ám ezt a mosolyt olyan hamar végeztem ki amilyen hamar csak lehetett, hisz pont Gabriel az, akinek nem szabad észre vennie, hogy kötődöm a feladatomhoz. - a srác nagyon ügyetlen… két bal lábas. Viszont a dolgot az is megnehezítette, hogy Lucifer Zeinhez és Zackhez , nem mást osztott be mint egy profit… - szándékosan nem mondtam ki Charlotte nevét. Hisz ha megtudják, hogy együtt dolgozunk… ismét össze csapna a menny és pokol.
- Szóval már be is vetettek valakit… de meg tudod akadályozni, hogy bármi kárt tegyen a két halandóba? - egyik fiókot nyitott ki a másik után. Látszott rajta, hogy nagyon el van havazva.
- Igen. Eddig legalább is sikerült. Bár Zackra nagyon ráférne a segítség. Beszéltem vele, szinte a barátjának tart már. Elmesélte, honnan jutott el idáig. Hallottam a családi tragédiát… most már tudok róla mindent. Megbízik bennem. De nagyon szerencsétlen… minden sarkon történik vele valami.
- Szigorúbban kell eljárnunk az ő esetében. - egy pillanatra megállt, majd ki egyenesedett, megfordult és rám nézett.
- mi az ?
- Más nincs beosztva Zacken és Zeinen kívül hozzád igaz?
- Igaz.
- Remek. Akkor most van az, hogy a lehető legtöbbet kell együtt lenned Zackel. Ezáltal Zeint is meg tudod védeni és Zack is a legnagyobb biztonságban lesz. Ha tudsz akkor a nap 24 órájában legyél mellette. Kísérd minen hova. Tudod mi a feladatod. – miután befejezte, ismét keresgélni kezdett valamit.
- de mit mondjak neki magamról Gabriel? Kérdezősködik… nagyon sokat. - pánikoltam be. Bár nem attól féltem, hogy rólam fog kérdezgetni.. inkább attól, hogy nem bírom majd távol tartani magamat…..tőle.
- jó őr angyal van Grace… ügyes vagy és találékony. Biztos kitalálsz valamit. De ha most megbocsájtasz mennem kell. Dávid Ark angyal vár rám, és ne akard meg tudni mi lesz ha nem érek oda hozzá időben.
- rendben menj csak. - Elindultam ki az irodájából.
- bízunk benned Grace… mindannyian.

Hát persze bíznak bennem…- gondoltam miközben a hajnali órákban repültem a csillagos égen. - vigyáznom kell Zackre.Ráadásul ő jó ember, és megérdelmi a szebb és boldogabb életet. Ezen múlik az elő léptetésem. Ezen múlik, hogy vissza nyerem e a bizalmukat. Ark akarok lenni, és nem játszom el ezt a lehetőségemet. Ha kell a nap 24 órájában Zack mellett leszek, ha szükséges ahhoz, hogy ismét olyan pozícióm legyen.. mint az előtt. Ezt kell szem előtt tartanom, semmi mást…


A szeretetben - mondják az angyalok - titkok nemcsak azért nem léteznek, mert nem mondjátok ki őket, hanem azért sem, mert ha valódi a szeretet, a másik akkor is tud rólatok mindent, ha sohasem mondjátok ki. Ha valóban szerettek valakit, benne jártok, érzitek, amit érez - és tudjátok róla nemcsak azt, amit valaha tett, hanem azt is, amit csak ezután fog elkövetni.

Hallllló

Sikeresen hazaértünk, ám szomorúan tapasztaltuk,hogy még mindig csak 2 komi van a negyedik fejezet alatt :) Sajnos amig a kettő nem vált át háromra ( legalább ) nem lesz friss :)

üdv Feni és SKizó

fesztiválozni mentünk.

Kedves blog olvasók :)

Először is Feni vagyok :) Skizo jelenleg nem elérhető,úgyhogy nekem jutott az a szomorú feladat, hogy közöljem veletek jövő héten nem lesz friss, mivel mindketten elutazunk. Fesztiválozni megyünk Pécsre , kereken 1 hét, hétfőtől vasárnapig :) Azaz, 5 - 11 -éig, nem leszünk elérhetőek.
De ne búsuljatok, mihelyst meg lesz a mostani Garce fejezethez a harmadik komi , miután hazajöttünk Skizo rögtön felrakja a frisst Charlotteról :D :) Addig is, mindenki vigyázzon magára, élvezze a nyarat és izguljon a folytatásért :)

pussz pussz

4 fejezet.- Grace.

Érdekes találkozás volt 500 év után Charlotteval. Nem hittem volna, hogy valaha is látni fogom még, bár ez elkerülhetetlen már csak abból a szempontból is, hogy halhatatlanok vagyunk. Kisétáltam a kocsmájából és nem tudtam hova menjek. Angyal voltam, újra és éppen ezért arra gondoltam talán repülhetnék erre arra. Körülnéztem a hűvös és sötét utcán, úgy tűnt egyedül vagyok így szabadon felrugaszkodtam és repülni kezdtem. Imádtam a szárnyaimat, az egyetlen dolog volt, amiben örömömet leltem. Nagyok, fehérek és oltalmazóak.

A város nyüzsgött az emberektől, hatalmas ricsaj volt és az autósok sem túlozták el a folytonos dudálással. A város keleti részén repültem mikor láttam, hogy az egyik legforgalmasabb utcán egy magára hagyott kislány szalad az úttestre. Kezdett sötétedni, ráadásul láthatatlan voltam így vakmerően felé repültem , felkaptam és visszaraktam a járdának arra a pontjára ami a legmesszebb van az autóktól, de legfőképp a veszélytől. Anyja pedig mit sem sejtve jött ki egy éjjelnappaliból, kézen ragadta és haza indultak. Angyal létemre, őszintén bevallom vártam már egy hatalmas tömegkarambolt, vagy valamit amitől újra és igazán feltudom fogni valóban megtörtént ez velem.

Este volt én pedig készen álltam bármilyen megpróbáltatásra. Az egyik tömbház tetején álltam és néztem le a városra. Eszembe jutott Charlotte hülye monológja „Melyikbe szerettél bele?”

Nem vagyok ember, nem tudok szeretni. Legalább is még nem szerettem senkit, és amúgy sem lennék olyan felelőtlen, hogy az egyik emberembe szeretek bele több okból is :

1.) Angyal vagyok és az a dolgom, hogy vigyázzak a halandókra.

2.) Ha netán még is beleszeretnék, valakibe csak úgy lehetnék vele ha Gabrielt megkérem változtasson halandóvá amit valljuk be elég ritkán tesz ha pedig nem teszi, azzal csak magamnak okoznék fájdalmat, végig nézném, ahogy minden évben egyre öregebb lesz és a végén meghal. Lassú és fájdalmas lenne, számomra a hiány pedig felemésztene.

Charlotte kegyetlen, és nem gondol másokra csak magára. Zacket és Zeint meg kell védenem tőle bármi áron. Nem hagyom,hogy elvegye a lelküket. Hogy megfossza őket az élettől mert igen is joguk van hozzá.

Mindenkinek joga van az élethez, de senkinek nincs joga elvenni azt. Charlotte örök ellenségem marad, és ezen nem fog változtatni semmi.

A Fire of hell felé repültem, tudni akartam, hogy Zack épségben haza ér, minden gond nélkül. Az épület felett köröztem mikor kilépett az ajtón a bátyjával együtt. Zein elköszönt tőle felpattant motorjára és más irányba ment, Zack pedig gyalog útnak.

Ahhoz, hogy védelmezni tudjam, jobban ki kell ismernem, így lerepültem eltüntettem a szárnyaimat és próbáltam felzárkózni hozzá.

Gyors léptekkel követtem és végül sikerült utolérnem.

- szia. - köszöntem kedvesen.

- szia, nem veszélyes egy ilyen szép nőnek ilyen későn az utcán sétálnia? - meglepődött, amit meg is értek.

- jól esik a friss levegő. És te? Most végeztél?

- Igen, már ideje volt. Teljesen elfáradtam és elég szörnyű voltam bent. Csak 4 tálcát sikerült le ejtenem és nem is értem hogyan. Figyeltem és óvatos voltam még is minden rendelést, sikerült megsemmisítenem. - Látszott rajta a szégyenkezés és a kétségbe esés, nem akartam tovább rontani a helyzetén így próbáltam valami vidámabb témát felhozni, már amennyire sikerült.

- Mesélj egy kicsit magadról, Zeinel jól kijöttök, ő a bátyád igaz?

- Igen a bátyám. - mosolygott. – Elég viharos a kapcsolatunk, persze ha baj van, mindig számíthatunk egymásra, bár ez inkább az ő esetében fordul elő, elég balhés…

- Te akkor inkább az a visszahúzódó típus vagy?

- Mondhatjuk, bár régen én sem panaszkodhattam, de a szüleink halála óta próbálok jobb ember lenni, Zein pedig pont emiatt kallódik el. Hiába 28 éves és neki kéne rám vigyáznia, sokkal inkább érzem azt, hogy nekem kell vigyáznom rá, de ha úgy adódik ő mindig mellettem áll és bármikor számíthatok rá.

- Nagy tapintatlanság lenne, ha megkérdezném pontosan mikor haltak meg a szüleid? - hiába rossz emlék, nekem ez plusz információ.

- Már könnyen tudok róla beszélni, még régen történt 13 éve. Először kegyetlen napokat éltünk a szüleink nélkül, de nagyon segítettük egymást Zeinel. De az emberek nem sajnálhatnak életünk végéig, így nekünk is tovább kellett lépnünk de mint látod Zein még hosszú évek után sem volt képes teljesen túl tenni magát ezen.

- És hogy nőttetek akkor fel? Mármint ennyire fiatalon 12 , 15 évesen egy ilyen traumát felfogni, ki vigyázott rátok utána? – Szíven ütött a dolog, mivel nem hittem volna, hogy ilyen szomorú gyerekkoruk volt. Most már értem Gabriel miért mondta, hogy nézzek oda Zeinre is.

- Senkink nem volt a szüleinken kívül. Nem akartunk intézetbe menni mert ott biztos, hogy külön választottak volna minket ezért úgy döntöttünk, hogy Zein suli után dolgozni fog. A sarki zöldségesnél kezdte és eleinte nagyon fáradt volt. A suli, a tanulás a barátok, a munka ez mind rengeteg energiát vesz igénybe és a tudat, hogy meg kell felelned mindenkinek, nyomasztó.

- Na várj csak. - álltam meg egy pillanatra és próbáltam megemészteni a hallottakat. - azt

akarod mondani,hogy Zein dolgozott, iskolába járt mellette pedig téged is felnevelt?

- pontosan. - nevetett. – durván hangzik de még is igaz, ezért nem csodálom ha egy kívülállót meghökkent.

- De voltak szép napok is nem? Mármint az első barátnő az első osztály a gimiben?

- Persze ezek nem maradtak ki. Zein sokat járt el otthonról amikor a barátai elhívták erre arra, a legelső barátnője pedig egy tündér volt, később pedig kiderült, hogy ez nem egy ilyen futó kaland. Hosszú évekig együtt voltak és sikerült megemberelnie Zeint is legalább egy kicsit. Inkább otthon volt velem vagy a barátnőjével volt, nem pedig a haverjaival ment valami törvénybe ütközőt csinálni. Sharpei pedig megtanította főzni így nem kellett gyors kaján élnünk mindennap. - jó kedvel mesélt, éreztem rajta a megkönnyebbülést így tovább kérdezgettem.

- Akkor még is, hogy lett ilyen durva?

- Sharpei külföldön folytatta tovább a tanulmányait. Elváltak útjaik és ez mindkettejüket a mélybe taszította, legalábbis Zein egy időben agresszív és kicsapongó volt. Nem egyszer történt amikor a pohár fenekére nézett.

- És te ilyenkor mit éreztél? Mármint hülye kérdés tudom de tettél ellene valamit? Vagy mit csináltál ilyenkor? Mihez kezdtél te az életeddel?

- Rossz volt látni,hogy Zein próbálja elcseszni az életét a lehető legkönnyebb módon. Egyszer volt egy hatalmas veszekedésünk, mindketten egymás arcába mondtunk mindent és őszintén mondom talán ez térítette észhez.

- Na és neked barátnő, feleség? –megálltunk a zebránál és a hideg rázott ki, tudtam Charlotte itt van a közelben, meg kell védenem Zacket.

- Fázol? - kérdezte aggódva. Felelni sem tudtam ő azonnal levette a kabátját és rám terítette. Először élek át egy ilyen gesztust.

- köszönöm. - mondtam meglepve. - figyelj, nem mennénk el a parkba? Vagy valahová, itt eléggé vészesen érzem magam.

- hülye környék tudom. - nevetett.

Bólintottam majd elindultunk a zebrán, közben tovább faggattam.

- Előbb kitértél egy kérdés elől.

- pontosan melyik is volt az? – rám nézett majd elvigyorodott.

- A barátnős téma.

- Oh igen, ez egy eléggé összetett dolog. Jobbára nekem csak futó kapcsolataim voltak.

- Ennyire casanova voltál?

- nem igazán… mindig engem hagytak el és nem fordítva. - megbánthattam, mivel újra az a komoly Zack volt , mint a kocsmában is.

- Ne haragudj. – szabadkoztam.

- Semmi gond nem tudhattad.

Lassacskán megérkeztünk. A park sötét volt, csak az út menti lámpák világítottak be kisebb nagyobb eséllyel a kis placcra. Kavicsokon lépkedtünk így még esélyem sem lett volna rá, hogy Charlotte ne halljon meg minket. Az egész park üres volt, csak ketten voltunk. Zack le invitált az egyik padra ami a virágok előtt volt elhelyezve. Hátradőlt, kezeit összefonta a feje mögött és rám mosolygott. Bizonytalan lépéseket tettem felé, majd leültem mellé. A pad szűkösnek bizonyult, így akaratlanul is egymáshoz értünk.

- eleget meséltem már. – kezdett bele. - most mesélj egy kicsit te.

- Hol is kezdjem. - forgattam ironikusan a szemeimet.

- Nekem lenne pár ötletem. Tudom, hogy nem illik ilyet kérdezni egy nőtől, de te hány éves is vagy?

- Hm… játszunk olyat, hogy te találgatsz én pedig hozzá fűzök mindig valamit a számhoz. - kacsintottam. Persze ő nem tudta, hogy akármennyit is mond és akármit fűzök hozzá, az csak kitaláció lesz.

- Jól hangzik. – összecsapta két tenyerét, és felém fordult. – 27.

- Na! – teremtettem le. - ez sértő.

- Tudom, tudom ne haragudj, csak szerettem volna kizárni annak a lehetőségét, hogy idősebb vagy nálam. Legyen… 24.

- 24 évesen óriási karrierem lesz.

- Szóval fiatalabb, 21.

- Akkor még csitri voltam.

- Rendben van szóval 24 és 21 között, nincs sok lehetőség. – nevetett, a hangja pedig a vidámságot sugározta. – 22.

- 22 évesen vettem egy kocsit és ő volt életem szerelme, amíg nem volt a karambolom.

- Kizárásos alapon maradt a 23. - rám mosolygott én pedig próbáltam valami értelmeset hozzáfűzni az állítólagos koromhoz.

- 23 évesen, itt ülök egy kedves és fantasztikus férfival ,este egy sötét parkban.

- Ha már szóba jött az este… a családod vagy barátod nem kezd aggódni érted?

- Egyedül élek, családom pedig soha nem volt. - hazugság, hazugság hátán.

- Rendben hagyjuk a témát mesélj inkább , van valami szenvedélyed?

- Imádom Jim Carrey-t , Piers Faccini-t . Rajongok a csokiért, és a csillagokért. - és ez persze mind igaz is volt, imádtam mind.

- Ez ritkaság, a csillagok? Nem sok olyan nőt sőt embert ismerek aki szereti a csillagokat , rajtam kívül.

- Nahát. – nevettem.

Hosszú percekig némán ültünk egymás mellett és egymás tekintetét fürkésztük. Kezdtem érezni a bizalom kialakulását, vagy valami hasonlót. Haladok és ez jó jel. Így nekem is könnyebb lesz vigyáznom rá ha tudok róla mindent.

- nekem mennem kell. – köszörültem meg a torkom, majd felálltam.

- hazakísérlek, nem venném lelkemre ha bajod esne. – mosolygott.

- Köszi.

Szerencsére csak két saroknyira laktam a parktól. Beszéltünk még pár dologról miközben lassan bandukoltunk hazáig és mint éreztem, őt is boldogsággal töltötte el az, hogy beszélhetett valakivel.

A lépcsőn állok, és tudom hiába búcsúzunk el egymástól nekem újra angyalként kell viselkednem és vigyáznom Zackre.

- Említetted, hogy szereted a csillagokat. Lenne kedved mondjuk holnap este jobban kielemezni őket? – valószínűleg nincs túl sok tapasztalata a randevúk kérésében,így látszott rajta, hogy zavarban volt. Nem akartam megbántani, ha már elmesélte az élet történetét, annyit igazán megtehetek neki, hogy találkozom vele. Addig is jobban tudok rá vigyázni.

- Örülnék neki. - mosolyogtam. – zárás előtt ott leszek a bárba.

Zack tett egy lépést felém, majd meglepő módon homlokon csókolt.

- Akkor holnap, jóéjt.

Elindult a sötét utcákon, én pedig ismét angyalként viselhettem gondját.

A városban élve elfelejtjük, milyen fekete az éjszaka, milyen ragyogó a hold, milyen rengeteg a csillag.

3. fejezet - Charlotte

500 év...
Számomra nem tűnne soknak, ha ezt az időt démonként tölthetem. De egy rég történt dolog miatt, ez még is máshogy volt.
Megjártam a magányosság erdejét, a halandó életet, a képességeim megmaradtak,-manipulálhattam, bajba keverhettem bárkit, megvédhettem magam akárkitől- egyet kivéve. Mégpedig az életem, a munkám, nem rabolhattam lelkeket.
Ha még is így lett volna, nem lett volna kinek átadnom, hiszen parancsolóm száműzött. Én voltam a jobb keze, apámként néztem fel rá, és még is, saját hibámon kívül
száműzött... Ha az az féleszű, őrangyal nem avatkozott volna a dolgomba, most nem így lenne. És még is itt élek, itt létezem, mint egy szánalmas halandó, egy
bogár, egy nyamvadt kis légyként a planétán. 500 év alatt túl voltam számos háborún, csatán, ellentéten, törvényhozáson, felét végig röhögtem, felét végig unatkoztam.
A hosszú évtizedek alatt, nyitottam egy bárt, ami egyben étterem is, füstös, piros, sötét, mint én. Ez jellemez engem. A neve: Fire of hell. Ezen nem kellett sokat töprengenem. A személyzet sokszor változott, a legtöbben kiöregedtek, majd meghaltak. A mostani helyzet szerint, egy testvérpár dolgozik nekem, Zack a pincér, és Zein a szakács, én pedig főnök és pultos. Szeretem megheccelni őket, néha egy elejtett tálca, vagy pohár, máskor egy megégetett kéz.

Éppen a bárom felé igyekeztem, mikor egy ismerős arc közeledett felém, Hágár, Lucifer egyik alattvalója, mivel ő nem szokott feljönni, csak ha életbevágóan fontos dolga van.
-Hát te? - kérdeztem.
-Á Charlotte, te még élsz?-micsoda válasz.
-Nem látsz?-utáltam Hágárt, nyamvadt nyaligép.- halhatatlan vagyok, te okos.
-Azt látom, hogy hozod a szokásos formád - nevetett. - de mindegy is...-fordította komolyra a szót - fontos mondani valóm van.
-Csupa fül vagyok - tettem keresztbe a kezem.
-Szóval - kezdte. - Lucifer nem talált 500 év alatt nálad jobb démont, aki átvehetné a helyed, és visszafogad, visszakapod a szárnyaidat, és egy megbízást is kaptál, most azonnal.
-hmmm...-stílusomnál fogva nem szoktam ujjongani, ez most is így volt, de magamban azért örültem.- ez jó - tettem hozzá, egy halvány mosoly keretében.
-Ennek örülnöd kéne, nem mindenki kap olyan bánás módot mint te -a szemében irigység csillogott.
-Örülök fafej, mi a feladat?
Hágár nevetett.
-Tessék - egy fényképet nyomott elém.
-Vicces - nevettem
Kérdően nézett rám.
-Ismerem őket, ennyi.
-Remélem nem közeli - villantott egy fél mosolyt.
-Kösz a hírt, üzenem Lucifernek, hogy hálás vagyok, és szerdán megyek, a szokásos időpontban.-mondtam majd sarkon fordultam.

Mikor a báromhoz értem, a két fiú már ott volt, nyitásra készen.
- Jó napot főnök asszony - köszöntöttek egyszerre.
-Csáó - vetettem oda - remélem ma nem okoztok csalódást.
Az ajtót kitártam elöttük, és a két testvér azonnal készülődött, Zein a tetoválásai miatt jobban tetszett nekem, és jobban odaillő volt mint az öccse.
Az irodám felé vettem az irányt, hogy leüljek relaxálni. Mire csörömpölést halottam. Zack - gondoltam magamban. Pedig most még nem is manipuláltam senkit.
-Manapság már a levegő sincs ingyen - üvöltöttem, kifelé menet.
-Már megint? - loholt utánnam Zein.
-Mi az, neked nincs más dolgod? - vetettem oda. Majd sarkon fordult.
Pulthoz érve, csak egy fél pillantást vetettem oda,és Zack éppen az üvegszilánkokat sepregette, háttal álltam neki, épp a tegnapi fogyasztást kezdtem leltározni..
-Mennyit törtél össze? -kérdeztem, sóhajtva.
-Csak pár pohár asszonyom, nagyon röstellem - esedezett.- Sajnálom - ismételte meg.
Felsóhajtottam, majd rágyújtottam. Szerencsétlenekkel vagyok körülvéve.
-Nem történt semmi gond - szólalt meg egy csilingelő női hang, de én azonnal felismertem.
Megfordultam és a cigi kiesett a számból a meglepetéstől.
Grace volt. Szemmel láthatólag őt is meglepte a dolog, hiszen arcáról lefagyott a mosoly.
Kimentem a pultból és karon ragadtam majd az irodám felé húztam, az ajtót becsaptam majd a székemhez loholtam.
-Te mi a jó büdös fészkes fenét keresel itt? - dobtam fel a legelső kérdést. Idegesség, düh, meglepettség. Ezek az érzések kavarogtak bennem.
-Megbízást kaptam - lehelte.
-Had találjam ki...Zack?
-Honnan tudtad? - ámélkodott.
-A minap megkeresett Hágár, és közölte velem, hogy Lucifer visszafogad. -sziszegtem.
-Gabriel engem is megkeresett, és visszakaptam a szárnyaimat - nevetett.
-Mi olyan nevetséges? mindjárt felrobbanok - masziroztam az orrom tövét.
-Hát nem vicces ez az egész, hogy mindig ugyanakkor, és ugyanaz történik velünk?- kacagott, még mindig.
Az asztalra csaptam.
-Nem nem vicces képzeld, ami azt illeti én is Zackket kaptam ráadásul még a bátyát is Zeint, így is gyakran változik a személyzet, most meg még kereshetek újabb pancsereket.
Gracre néztem, és üres tekintettel bámult maga elé.
-Na mivan, elvitte a cica a nyelvedet? Mégsem olyan vicces a helyzet mi? - höbölögtem.
-Hát nem... - nyögte ki elcsukló, és alig halható hangon.
-Remek...- sóhajtottam.- Meikbe szerettél bele?
-Egyik be se! - csattant fel.
-Remek aranyom, ugyanis hallhatatlan vagy, majd szépen végignéznéd ahogy meg hal mi? Ha csak...
-Az nem minden esetben lehetséges - szakított félbe.
A démonok, -ugyanúgy mint az angyalok - vihetnek szolgákat a pokolba, ha az a személy aki viszi, illetve Lucifer alakalmasnak találja rá, de ez 10000 évben körübelül egyszersem sikerül, és ha még is általában elpusztítják, mert nem képes ellátni feladatait, álltalában ha családtaghoz vagy ismerőshöz rendelik, különben is egy halandó nem képes emberi ésszel felfogni ami ott folyik.
-Milyen igaz ...- töprengtem. - Na húzz el innen. - mordultam fel.
-Rendben - lehelte, majd felállt. -De még vissza jövök.
Ez a kijelentés, csak még jobban idegesített. Ha folyton hátráltatja a munkámat, előfordulhat, hogy megint vár rám 500 év. Már a gondolattól is még vehemensebb lettem.

Kirontottam az irodámból, hogy folytassam a leltárt, és megfeledkezzek az ímént történtekről.
-Talán ismeri? - kérdezte Zein.
Felsóhajtottam.
-Mit érdekel az téged? - mordultam rá. - Amúgy igen, és nem örülök neki.- tettem hozzá- Na, vissza dolgozni.
Ez a Zein...mint ha vonzódna hozzám...


"Az indulat olyan ördög, amit nagyon könnyű életre kelteni, és nagyon nehéz megfékezni."

2. Fejezet.

( Grace szemszög) , napjainkban.

500 év telt el azóta, hogy elvesztettem a szárnyaimat. 500 év telt el azóta, hogy Gabriel megfosztott minden erőmtől, és a halandókhoz száműzött. 500 év… nagyon sok idő, sőt mi több rengeteg. Ez alatt az idő alatt persze mit sem változtam. Egy őrangyal, hogy is tudna változni? Alkalmazkodtam a környezethez, mi mást tehettem volna. Beépültem az emberek közé, és így bukott angyalként is ott segítettem ahol csak tudtam. Ez a tulajdonságom semmit sem változott. Lett egy lakásom a belvárosban, Vancouverben. A szomszédjaimmal nagyon jól kijövök. Kedves törékeny emberek. A munkám elég változatos volt az idők során. a 600-as években egy jómódú családnál dolgoztam, mint szakács. De kihalt a család mikor kitört a polgárháború. Odébb álltam és egy ideig a piacon segítettem egy idős és szegény hölgynek. Eközben pedig hosszasan tanulmányoztam az emberek érzelmeit és cselekedeteit. Mint kiderült sosem a józan ész vezérli őket. Törékenyek, szókimondók, és a legfontosabb, hogy könnyen sebezhetőek. Sok férfi jelent meg az életemben és mind nagyon változatos volt.Kedvesek és tisztelet tudóak voltak, de én egyikkel sem gondoltam komolyan a kapcsolatot. De miféle kapcsolatot? Odáig el sem mentem velük, csak a beszélgetés fázisáig jutottam mindegyikkel, és nem azért mert nem tetszettek, csupán sokáig bűntudatom volt és tudtam, ha mégis összeállnék, az egyikkel végig kell néznem, ahogy, megöregszik és meghal. Ráadásul tudtukra adtam volna, hogy nem emberi lény vagyok.

De most itt vagyok Vancouverben, az évszám 2010 és minden megváltozott. A divat, a technika az emberek, mindenki. Újabban nem az érzelmek, és a kapcsolatok számítottak. Ezek a dolgok erejét veszítették, a helyüket pedig a hatalom és a pénzvágy vette át. Én pedig végzem a dolgom, ahogy kell. Pénzem sok van, de nem tudok velük mit kezdeni. Néha-néha eljárok éttermekbe, ismerkedek egy bizonyos határig. Szerelmes még soha nem voltam, és az 500 év alatt sem alakult ki ezzel kapcsolatban a hiányérzetem. Mindig is úgy gondoltam, hogy még ha szárny nélkül is de az a dolgom, hogy vigyázzak az emberekre. Rengeteget mentettem meg így is a haláltól, a buszoktól, kocsiktól és a többi mozgó járműtől. Nem mondhatnám, hogy büszke vagyok magamra hisz ez a dolgom. Az állásomból tegnap mondtam fel mondván, hogy ideje lenne tovább állnom. De ez csak hazugság, kifogás arra, hogy ne bukjak le nem öregedésem miatt. Barátaim vannak, nem sok mivel csak a legfontosabbakat tartottam meg. Egy ifjú lány társaságát viszont mindig szívesen élvezem ő: Carolina. Rendes lány, oda adóan csinálja a munkáját és jószívű. Még csak 18 éves de felnőtt gondolkozással bír. Nemrég meghaltak a szülei, amit nem tudtam meg akadályozni. Egy tömeg baleset áldozatai lettek.

Mit mindig, most is hozzá tartok egy csendes eldugott kis kávézóba a Palaceba. Mindig itt szoktunk találkozni, ha valamelyikünknek halaszthatatlan problémája van, és valljuk be őszintén neki többször adódik ilyen, mint nekem. Egy sikátoron keresztül megyek, hogy több időt spóroljak. A közlekedés ilyenkor elég forgalmas és tele van. Az utca sötét pedig még csak délelőtt 11 óra van, de a tömbházak takarják a fényt. Lassan és határozottan lépkedek, az üres utcán mikor hirtelen Gabriel jelenik meg előttem szárnyak nélkül, emberi ruha viseletben.

- nahát. - lepődött meg. – rég nem láttalak, de nem számítottam rá, hogy 500 év alatt semmit sem fogsz változni.

- Halhatatlan vagyok, ezen nincs mit meglepődni. - kedves volt így én is az voltam végtére is a főnököm volt.

- Teljesen igazad van. – felelte.

- És minek köszönhetem a látogatásod? - kezdtem kíváncsi lenni, hisz Gabriel csak ott és akkor jelenik meg, ahol fontos dolga van.

- Tulajdonképpen egy jó hírt hoztam. – mosolygott rám, miközben egy COCA COLÁT bontott meg

- Látom, tetszenek az emberi találmányok. – vigyorogtam rá. – és mi lenne az a jó hír?

- Fent gyűlés volt az arkok között. – az arkangyalokat mindig csak arkoknak hívta, és örömmel láttam, hogy ő sem változott semmit. - Beszéltünk erről, arról, és szóba jöttél te. A lényeg, hogy közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, hogy visszakapod a szárnyaid. Az 500 év alatt láttuk mennyit segítettél az embereken és úgy gondoltuk újra köztünk lenne a helyed. Láttuk, hogy megbántad, amit tettél így megpróbálkozunk újra bízni benned.

- Ezt el se hiszem. – nevettem, és a fejemet fogtam a meglepettségtől.

- De bizony, viszont az első megbízásodat jól kell teljesítened. Ha megteszed, bizonyítasz, hogy nem cselekszünk rosszul. Ha jól végig csinálod, visszakapod a régi helyed.

- Akkor gondolom, ez azt jelenti, hogy az első megbízásom már itt is van. - a szemem felcsillant hisz milyen rég erre vártam.

- Pontosan, a szárnyaidat már visszakaptad. - felém bökött én pedig örömmel tapasztaltam, hogy valóban visszakaptam. Ugyanolyan fehérek és nagyok, mint akkor, régen voltak. - a következő lenne a halandó, akit most beosztok hozzád. Egy fiatal férfi a 25-tödik élet évében jár. Nőtlen, gyereke sincs. Egy bárban dolgozik pincérként, és sajnos eléggé rá jár a rúd néha. Balszerencsés típus. A neve Zeck Ellwood. Erős, tele van álmokkal és tervekkel. A szülei már serdülő korában meghaltak, egy bátyja maradt Zein. Néha rá is ránézhetsz.

Felém nyújtott egy képet a férfiról, az arcát belevéstem az emlékezetembe majd visszarakta a zsebébe a fotót.

- mikor kezdek? – tettem fel a nagy kérdést.

- Most azonnal, én pedig már itt sem vagyok. Jelentést pedig ugyan úgy kérek, mint régen. Minden szerdán fent a mennybe találkozunk. – mikor befejezte, csak egy pillanatra néztem el, de mikor visszakaptam a fejem ő már nem volt sehol. Újra angyal voltam, újra éreztem az emberek hangulat változásait, érzelmeit.

Mivel komolyan vettem a feladatom, és minél előbb el akartam kezdeni kénytelen voltam lemondani Carolinat. Felhívtam és próbáltam minél hamarabb elintézni.

Mikor végeztem pedig elindultam abba a bárba ahol Zeck dolgozik. Igénybe vettem a szárnyaimat, mivel már nagyon hiányoztak. Szerencsére az angyalok birtokában van egy olyan tulajdonság, hogy csak akkor tesszük látványosságra magunkat, ha úgy akarjuk, így most láthatatlanra váltottam. Felugrottam és csapkodni kezdtem a szárnyaimat.

Fent repültem a felhőkarcolók között és kerestem a bárt.

Mikor megtaláltam a földre siettem, a szárnyaimat visszahúztam és benyitottam az ajtón.

A hely nagy és tágas volt, persze vágni lehetett volna a cigaretta füstöt. Beljebb mentem és megcsapott a tömény alkohol szag. Körül néztem, a falakon rock sztárok képei lógtak, valamint kitüntetések „a legnépszerűbb „bár néven. Nem egy erkölcsös hely gondoltam, de az emberemnek szüksége van rám.

Helyet foglaltam az egyik asztalhoz és vártam mikor jelenik meg a pincér. A kezembe vettem az ital lapot, ami persze csupa szeszes italból állt. A whiskytől elkezdve a vodkáig mindent meglehetett találni.

Pár perc elteltével pedig megjelent Zeck, kezében egy tálcával, ami tele volt csurig töltött poharakkal. Fekete pólóban volt, és szintén fekete nadrágban.A haja kócos volt a szeme alatt pedig lila karikák voltak a fáradtságtól. Az arca nyúzott, és gondterhelt volt, látszott rajta, hogy a főnök kifulladásig nyüstöli.

Épp az asztalok között cikázott, mikor valamiben, amit nem láttam elesett így a földre hullott a tálca. A poharak szilánkosra törtek Zeck pedig esés közben sikeresen beletenyerelt.

Szerencsétlen, gondoltam és most már személyes ügynek vettem a dolgok, hogy segítsek rajta.

Felálltam, és oda siettem hozzá. Leguggoltam mellé ő pedig hálás pillantásokat lövellt felém.

- Had segítsek. – mondtam, majd a szilánkokat egyesével szedtem fel és a tálcára raktam.

- Hagyd csak, ha a főnök meglát garantált, hogy ez volt az utolsó napom. - a hangja érdes, rekedt, de erős és férfias.

- Ugyan, inkább itt guggolnál a földön órákat, hogy a legutolsó üvegszilánkot is megkeresd? - rámosolyogtam, hogy érezze nem teher a segítségem. - különben is, megvágtad a tenyered.

- köszönöm. - sóhajtott.

- Igazán nincs mit, ha összeszedtük a szilánkokat, leápolom a kezed. – az egyik üvegszilánk egy kisebb vágást csinált az ujjpercemen, ami rögtön beforrott.

Miután végeztünk, Zeck fogta a tálcát és beinvitált a személyzeti öltözőbe. Elővette az egyik szekrényből a segéd dobozt, majd felém tolta. Leültettem a székre, és elé álltam.

- szerencse, hogy itt vagy, nem igazán értek az orvosi dolgokhoz. Te talán orvos vagy? – mint észrevettem, jól esik neki a törődés. Az érzelmei pedig teljesen megnyugodtak a feszültsége is elillant. Éreztem, hogy kezd eluralkodni rajta a higgadtság és a nyugalom.

- Valami olyasmi. – feleltem.

Elővettem egy csipeszt, és magamhoz húztam Zeck kezét. A tenyerén egy 4 centis vágás volt, és pár üvegszilánk volt benne. Lassan és fájdalmas mentesem-próbáltam kiszedni, miután pedig végeztem vele, elkezdtem lefertőtleníteni.

- Amúgy Zeck Ellwood vagyok. – mutatkozott be mosolyogva. Zavarban volt.

- Én pedig Grace. - mosolyogtam rá.

- igazából nem mindig vagyok ilyen szerencsétlen. - nevetett.

- elhiszem. Biztos kivételes alkalom volt a mai.

- Igen, remélem a főnök nem látta meg, nem venné ki jól magát a dologból.

- Meg fogja érteni. - nyugtattam.

Mikor bekötöttem a kezét, kisétáltunk az öltözőből. Zeck bevallotta, hogy szimpatikusnak talál,ami jó jel volt. Mikor visszamentünk az asztalokhoz, egy nála pár évvel idősebb srác jött ki a konyhából.

- ha gondold, a tálcát oda teszem, a pultra te pedig menj csak. – mosolyogtam rá.

- egy angyal vagy. - könnyebbült meg.

- Tudom. - nevettem, elvettem a tálcát a kezéből és a pult felé igyekeztem.