4 fejezet.- Grace.

Érdekes találkozás volt 500 év után Charlotteval. Nem hittem volna, hogy valaha is látni fogom még, bár ez elkerülhetetlen már csak abból a szempontból is, hogy halhatatlanok vagyunk. Kisétáltam a kocsmájából és nem tudtam hova menjek. Angyal voltam, újra és éppen ezért arra gondoltam talán repülhetnék erre arra. Körülnéztem a hűvös és sötét utcán, úgy tűnt egyedül vagyok így szabadon felrugaszkodtam és repülni kezdtem. Imádtam a szárnyaimat, az egyetlen dolog volt, amiben örömömet leltem. Nagyok, fehérek és oltalmazóak.

A város nyüzsgött az emberektől, hatalmas ricsaj volt és az autósok sem túlozták el a folytonos dudálással. A város keleti részén repültem mikor láttam, hogy az egyik legforgalmasabb utcán egy magára hagyott kislány szalad az úttestre. Kezdett sötétedni, ráadásul láthatatlan voltam így vakmerően felé repültem , felkaptam és visszaraktam a járdának arra a pontjára ami a legmesszebb van az autóktól, de legfőképp a veszélytől. Anyja pedig mit sem sejtve jött ki egy éjjelnappaliból, kézen ragadta és haza indultak. Angyal létemre, őszintén bevallom vártam már egy hatalmas tömegkarambolt, vagy valamit amitől újra és igazán feltudom fogni valóban megtörtént ez velem.

Este volt én pedig készen álltam bármilyen megpróbáltatásra. Az egyik tömbház tetején álltam és néztem le a városra. Eszembe jutott Charlotte hülye monológja „Melyikbe szerettél bele?”

Nem vagyok ember, nem tudok szeretni. Legalább is még nem szerettem senkit, és amúgy sem lennék olyan felelőtlen, hogy az egyik emberembe szeretek bele több okból is :

1.) Angyal vagyok és az a dolgom, hogy vigyázzak a halandókra.

2.) Ha netán még is beleszeretnék, valakibe csak úgy lehetnék vele ha Gabrielt megkérem változtasson halandóvá amit valljuk be elég ritkán tesz ha pedig nem teszi, azzal csak magamnak okoznék fájdalmat, végig nézném, ahogy minden évben egyre öregebb lesz és a végén meghal. Lassú és fájdalmas lenne, számomra a hiány pedig felemésztene.

Charlotte kegyetlen, és nem gondol másokra csak magára. Zacket és Zeint meg kell védenem tőle bármi áron. Nem hagyom,hogy elvegye a lelküket. Hogy megfossza őket az élettől mert igen is joguk van hozzá.

Mindenkinek joga van az élethez, de senkinek nincs joga elvenni azt. Charlotte örök ellenségem marad, és ezen nem fog változtatni semmi.

A Fire of hell felé repültem, tudni akartam, hogy Zack épségben haza ér, minden gond nélkül. Az épület felett köröztem mikor kilépett az ajtón a bátyjával együtt. Zein elköszönt tőle felpattant motorjára és más irányba ment, Zack pedig gyalog útnak.

Ahhoz, hogy védelmezni tudjam, jobban ki kell ismernem, így lerepültem eltüntettem a szárnyaimat és próbáltam felzárkózni hozzá.

Gyors léptekkel követtem és végül sikerült utolérnem.

- szia. - köszöntem kedvesen.

- szia, nem veszélyes egy ilyen szép nőnek ilyen későn az utcán sétálnia? - meglepődött, amit meg is értek.

- jól esik a friss levegő. És te? Most végeztél?

- Igen, már ideje volt. Teljesen elfáradtam és elég szörnyű voltam bent. Csak 4 tálcát sikerült le ejtenem és nem is értem hogyan. Figyeltem és óvatos voltam még is minden rendelést, sikerült megsemmisítenem. - Látszott rajta a szégyenkezés és a kétségbe esés, nem akartam tovább rontani a helyzetén így próbáltam valami vidámabb témát felhozni, már amennyire sikerült.

- Mesélj egy kicsit magadról, Zeinel jól kijöttök, ő a bátyád igaz?

- Igen a bátyám. - mosolygott. – Elég viharos a kapcsolatunk, persze ha baj van, mindig számíthatunk egymásra, bár ez inkább az ő esetében fordul elő, elég balhés…

- Te akkor inkább az a visszahúzódó típus vagy?

- Mondhatjuk, bár régen én sem panaszkodhattam, de a szüleink halála óta próbálok jobb ember lenni, Zein pedig pont emiatt kallódik el. Hiába 28 éves és neki kéne rám vigyáznia, sokkal inkább érzem azt, hogy nekem kell vigyáznom rá, de ha úgy adódik ő mindig mellettem áll és bármikor számíthatok rá.

- Nagy tapintatlanság lenne, ha megkérdezném pontosan mikor haltak meg a szüleid? - hiába rossz emlék, nekem ez plusz információ.

- Már könnyen tudok róla beszélni, még régen történt 13 éve. Először kegyetlen napokat éltünk a szüleink nélkül, de nagyon segítettük egymást Zeinel. De az emberek nem sajnálhatnak életünk végéig, így nekünk is tovább kellett lépnünk de mint látod Zein még hosszú évek után sem volt képes teljesen túl tenni magát ezen.

- És hogy nőttetek akkor fel? Mármint ennyire fiatalon 12 , 15 évesen egy ilyen traumát felfogni, ki vigyázott rátok utána? – Szíven ütött a dolog, mivel nem hittem volna, hogy ilyen szomorú gyerekkoruk volt. Most már értem Gabriel miért mondta, hogy nézzek oda Zeinre is.

- Senkink nem volt a szüleinken kívül. Nem akartunk intézetbe menni mert ott biztos, hogy külön választottak volna minket ezért úgy döntöttünk, hogy Zein suli után dolgozni fog. A sarki zöldségesnél kezdte és eleinte nagyon fáradt volt. A suli, a tanulás a barátok, a munka ez mind rengeteg energiát vesz igénybe és a tudat, hogy meg kell felelned mindenkinek, nyomasztó.

- Na várj csak. - álltam meg egy pillanatra és próbáltam megemészteni a hallottakat. - azt

akarod mondani,hogy Zein dolgozott, iskolába járt mellette pedig téged is felnevelt?

- pontosan. - nevetett. – durván hangzik de még is igaz, ezért nem csodálom ha egy kívülállót meghökkent.

- De voltak szép napok is nem? Mármint az első barátnő az első osztály a gimiben?

- Persze ezek nem maradtak ki. Zein sokat járt el otthonról amikor a barátai elhívták erre arra, a legelső barátnője pedig egy tündér volt, később pedig kiderült, hogy ez nem egy ilyen futó kaland. Hosszú évekig együtt voltak és sikerült megemberelnie Zeint is legalább egy kicsit. Inkább otthon volt velem vagy a barátnőjével volt, nem pedig a haverjaival ment valami törvénybe ütközőt csinálni. Sharpei pedig megtanította főzni így nem kellett gyors kaján élnünk mindennap. - jó kedvel mesélt, éreztem rajta a megkönnyebbülést így tovább kérdezgettem.

- Akkor még is, hogy lett ilyen durva?

- Sharpei külföldön folytatta tovább a tanulmányait. Elváltak útjaik és ez mindkettejüket a mélybe taszította, legalábbis Zein egy időben agresszív és kicsapongó volt. Nem egyszer történt amikor a pohár fenekére nézett.

- És te ilyenkor mit éreztél? Mármint hülye kérdés tudom de tettél ellene valamit? Vagy mit csináltál ilyenkor? Mihez kezdtél te az életeddel?

- Rossz volt látni,hogy Zein próbálja elcseszni az életét a lehető legkönnyebb módon. Egyszer volt egy hatalmas veszekedésünk, mindketten egymás arcába mondtunk mindent és őszintén mondom talán ez térítette észhez.

- Na és neked barátnő, feleség? –megálltunk a zebránál és a hideg rázott ki, tudtam Charlotte itt van a közelben, meg kell védenem Zacket.

- Fázol? - kérdezte aggódva. Felelni sem tudtam ő azonnal levette a kabátját és rám terítette. Először élek át egy ilyen gesztust.

- köszönöm. - mondtam meglepve. - figyelj, nem mennénk el a parkba? Vagy valahová, itt eléggé vészesen érzem magam.

- hülye környék tudom. - nevetett.

Bólintottam majd elindultunk a zebrán, közben tovább faggattam.

- Előbb kitértél egy kérdés elől.

- pontosan melyik is volt az? – rám nézett majd elvigyorodott.

- A barátnős téma.

- Oh igen, ez egy eléggé összetett dolog. Jobbára nekem csak futó kapcsolataim voltak.

- Ennyire casanova voltál?

- nem igazán… mindig engem hagytak el és nem fordítva. - megbánthattam, mivel újra az a komoly Zack volt , mint a kocsmában is.

- Ne haragudj. – szabadkoztam.

- Semmi gond nem tudhattad.

Lassacskán megérkeztünk. A park sötét volt, csak az út menti lámpák világítottak be kisebb nagyobb eséllyel a kis placcra. Kavicsokon lépkedtünk így még esélyem sem lett volna rá, hogy Charlotte ne halljon meg minket. Az egész park üres volt, csak ketten voltunk. Zack le invitált az egyik padra ami a virágok előtt volt elhelyezve. Hátradőlt, kezeit összefonta a feje mögött és rám mosolygott. Bizonytalan lépéseket tettem felé, majd leültem mellé. A pad szűkösnek bizonyult, így akaratlanul is egymáshoz értünk.

- eleget meséltem már. – kezdett bele. - most mesélj egy kicsit te.

- Hol is kezdjem. - forgattam ironikusan a szemeimet.

- Nekem lenne pár ötletem. Tudom, hogy nem illik ilyet kérdezni egy nőtől, de te hány éves is vagy?

- Hm… játszunk olyat, hogy te találgatsz én pedig hozzá fűzök mindig valamit a számhoz. - kacsintottam. Persze ő nem tudta, hogy akármennyit is mond és akármit fűzök hozzá, az csak kitaláció lesz.

- Jól hangzik. – összecsapta két tenyerét, és felém fordult. – 27.

- Na! – teremtettem le. - ez sértő.

- Tudom, tudom ne haragudj, csak szerettem volna kizárni annak a lehetőségét, hogy idősebb vagy nálam. Legyen… 24.

- 24 évesen óriási karrierem lesz.

- Szóval fiatalabb, 21.

- Akkor még csitri voltam.

- Rendben van szóval 24 és 21 között, nincs sok lehetőség. – nevetett, a hangja pedig a vidámságot sugározta. – 22.

- 22 évesen vettem egy kocsit és ő volt életem szerelme, amíg nem volt a karambolom.

- Kizárásos alapon maradt a 23. - rám mosolygott én pedig próbáltam valami értelmeset hozzáfűzni az állítólagos koromhoz.

- 23 évesen, itt ülök egy kedves és fantasztikus férfival ,este egy sötét parkban.

- Ha már szóba jött az este… a családod vagy barátod nem kezd aggódni érted?

- Egyedül élek, családom pedig soha nem volt. - hazugság, hazugság hátán.

- Rendben hagyjuk a témát mesélj inkább , van valami szenvedélyed?

- Imádom Jim Carrey-t , Piers Faccini-t . Rajongok a csokiért, és a csillagokért. - és ez persze mind igaz is volt, imádtam mind.

- Ez ritkaság, a csillagok? Nem sok olyan nőt sőt embert ismerek aki szereti a csillagokat , rajtam kívül.

- Nahát. – nevettem.

Hosszú percekig némán ültünk egymás mellett és egymás tekintetét fürkésztük. Kezdtem érezni a bizalom kialakulását, vagy valami hasonlót. Haladok és ez jó jel. Így nekem is könnyebb lesz vigyáznom rá ha tudok róla mindent.

- nekem mennem kell. – köszörültem meg a torkom, majd felálltam.

- hazakísérlek, nem venném lelkemre ha bajod esne. – mosolygott.

- Köszi.

Szerencsére csak két saroknyira laktam a parktól. Beszéltünk még pár dologról miközben lassan bandukoltunk hazáig és mint éreztem, őt is boldogsággal töltötte el az, hogy beszélhetett valakivel.

A lépcsőn állok, és tudom hiába búcsúzunk el egymástól nekem újra angyalként kell viselkednem és vigyáznom Zackre.

- Említetted, hogy szereted a csillagokat. Lenne kedved mondjuk holnap este jobban kielemezni őket? – valószínűleg nincs túl sok tapasztalata a randevúk kérésében,így látszott rajta, hogy zavarban volt. Nem akartam megbántani, ha már elmesélte az élet történetét, annyit igazán megtehetek neki, hogy találkozom vele. Addig is jobban tudok rá vigyázni.

- Örülnék neki. - mosolyogtam. – zárás előtt ott leszek a bárba.

Zack tett egy lépést felém, majd meglepő módon homlokon csókolt.

- Akkor holnap, jóéjt.

Elindult a sötét utcákon, én pedig ismét angyalként viselhettem gondját.

A városban élve elfelejtjük, milyen fekete az éjszaka, milyen ragyogó a hold, milyen rengeteg a csillag.